|
Írta: Administrator
|
|
2011. szeptember 08. csütörtök, 10:43 |
|
Kedves Barátaink! Kedves Partnereink, Adományozóink, Kollégáink!
A nyári pihenés után megérkezett a dolgos ősz... Remélem, hogy töretlen szívvel folytathatjuk azt, amit elkezdtünk... Szeretettel várunk mindenkit, aki tenni tud és tenni akar.
A kedvezményezettek nevében köszönetünket személyesen, és személyesre szabva szeretnénk kifejezni, ez ad ünnepi köntöst a szeptemberi találkozónkon az információk mellett.
A csatolt levelek tartalmazzák a meghívásunkat és az elmúlt 20 év filozófiáját, gyakorlatát. A szívből szívekhez írtam.
Az elmúlt időszakról pár mondattal: augusztusban egy szép hetet tölthettünk el a kisiskolásokkal a hagyományos SZETA táborunkban, az ígért változatos programok most sem maradtak el, napi csodákat élhettünk meg. Folyamatosan tesszük fel a képeket a honlapra, ahogy ígértük. A nyár számunkra pályázatok írását, az elkövetkezendő hónapok a megvalósítást jelentik, így: Gyermekvédelmi klubunk SNI-s tréningünk óvodában, prevenciós foglalkozások iskolákban adományunk, a krízis helyzetbe kerülők támogatása élelemmel, taneszközzel folytatódhat. Élni kell a még elérhető és nyújtható segítséggel! A részletes tájékoztatást a 2011. szeptember 28-án 18 órától, a Gyermekvédelmi klub tanévnyitóján megadjuk.
|