Hírek

Kedves Kollégáink, Barátaink, Partnereink!

dszabo, k, 2010-01-26 07:36 |

A SZETA nagyon komoly gyermekvédelmi megerősítést, programot nyújthat át prevenciós céllal, az önkormányzat közreműködésével.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2010. jan. 27-én 16 óra 30-tól a szokásos 104. terembe,
fontos testi-lelki-szellemi táplálék előkészítésével.

Csatolt dokumentumok:
-a krízissegély lehetőségeit megfogalmazva, éljetek vele!
-a Gyermekvédelmi klub programja, elmenthetően, tervezhetően.

Kiegészítés!

SZETA karácsony - meghívó

dszabo, h, 2009-12-14 08:46 |

Advent szép, lélekemelő várakozásának ismételten eljött az ideje?

Szívünk épüléséért, kapcsolataink erősítéséért hívjuk és várjuk alapítóinkat, civil partnereinket, adományozóinkat, kollégáinkat, önkénteseinket karácsonyi programunkra.

A teljes meghívó

Köszönet

dszabo, h, 2009-12-14 08:44 |

Köszönetünket szeretnénk kifejezni azért az áldozatos együttműködésért, amelyet a gyermekért és családjaikért tehettünk.

Az EU-s tartós élelem adományozásával komoly gyermekvédelmi prevenció valósulhatott meg 3 alkalommal az év során.

Bővebben

SZETA programok a Gyermekvédelmi klubban, az advent rendezvényein

dszabo, k, 2009-11-24 07:19 |

Szeretettel várjuk kollégáinkat, partnereinket, önkénteseinket és az érdeklődőket novemberi és decemberi programjainkra

A programokról bővebben

Tanévnyitó klub

dszabo, p, 2009-09-11 06:27 |

Kedves Gyermekvédelmi felelős Kollégáink!

A tanévnyitó klub foglalkozásunk időpontjai az Esélyek Házában:

- iskolai gyermekvédőknek: 2009. szept. 16-án 15 óra 30-tól

- óvodai gyermekvédőknek: 2009. okt. 14-én 15 óra 30-tól

Téma: Esély-hónap a gyermekekért
Az Esélyek Háza bemutatása
Előadó: Márton Zoltán igazgató

Jelentkezést, visszaigazolást kérünk a nagyneerzsebet@freemail.hu e-mail címre, amely egyben az elérhetőségetekről is tájékoztat bennünket.

SZETA Tábor

dszabo, p, 2009-08-07 09:56 |

SZETA tábor 2009. augusztus 10-11-12-13-14-ig,
amely létrejöhet a város Civil Bizottsága által meghirdetett pályázat, a város Szociális Bizottságának támogatása, a SZETA adományozói, támogatói, az iskolai gyermekvédelem ajánlásával
Élményekkel teljes: személyiségfejlesztő, hagyományszerűen kézművességgel, játékokkal, kirándulásokkal segítő ajándék a kisiskolások részére

Meghívó

dszabo, sze, 2009-05-20 08:17 |

Kedves Barátaink, Partnereink, Kollegáink!

A Gyermekvédelmi klubban a május végi, tanévzáró foglalkozást 2009. május 27-én 16 óra 30-tól a Szabadművelődés Háza 104. termében tartjuk.

Meghívott vendégeink:

Warvasovszky Tihamér
Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere
Dr. Csapó Csilla alpolgármester
Dr. Bóka Viktor
Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzője
Juhász László önkormányzati képviselő
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Civil Kapcsolatok Bizottságának elnöke
Márton Zoltán képviselő

Meghívó

dszabo, h, 2009-03-09 14:04 |

Kedves Kollégáink!

Jankó Judit főiskolai adjunktus megkezdi a mediációs képzésünket A Szabadművelődés Háza 104. termében.

Az első tréning időpontja: 2009. február 25., szerda. Az óvónőknek 16 órától, az általános iskolai tanároknak 17 ó. 30-tól.

Ez a meghívó jelzi a további időpontokati is:
* a II. foglalkozás 2009. március 25-én 15 órától óvónőknek, 16 ó. 30-tól a tanároknak,
* a III. 2009. április 29-én 15 órától az óvónőknek, 16 ó. 30-tól a tanároknak.

Meghívó

dszabo, sze, 2009-01-21 10:30 |

Kedves Gyermekvédelmi felelős kollégáink!

Egészséges, békés, eredményekben gazdag, szerencsés új esztendőt kívánva hívunk benneteket első klub foglalkozásunkra.

Időpont: 2009. január 28. /szerda/, 16 óra 30 perc
Helyszín: Székesfehérvár, Móri út 20.

Vargha Judit Barbara intézményvezető az Alba Caritas Szenvedélybetegeket Segítő Szolgálatához hívott bennünket.

Téma: az intézmény bemutatása, lehetőségek az ellátásban

A prevenciós programunk szervezése folyamatban van.

Meghívó

dszabo, h, 2008-10-13 11:01 |

Kedves Kollégáink, Partnereink !
A SZETA klub következő foglalkozásának időpontja megváltozott az őszi szünet miatt.

Találkozónk: 2008. október 15. /szerda/, 16 óra 30 perckor lesz.
Helyszín: Székesfehérvár, Fürdő sor 3. sz.
Előadónk: Kacz Edina osztályvezető
A Fejér Megyei Igazságügyi Hivataltól
Az előadás témája:
A fiatalkorúak pártfogó felügyeletének elméleti és gyakorlati kérdései

Kedves Gyermekvédelemmel foglalkozó Kollégáink!
Folyamatos programjaink a gyermekvédelmi prevencióban:

Tartalom átvétel