Kik vagyunk és mit akarunk?

Alapítványunkat még 1990-ben hozta létre a SZETA Székesfehérvári Csoportja azzal a szándékkal, hogy rászoruló székesfehérvári családoknak ? azon belül elsősorban gyermekeknek ? segítséget nyújtson, és olyan szolgáltatásokat szervezzen számukra, amelyekkel a kulturális és szociális hátrányaik mérsékelhetők.

Az eltelt 15 év alatt az induló 1.000 Ft-os alaptőkét több millióra szaporította az emberi jóakarat, a támogató Önkormányzat és az állami szinten bővülő pályázati források. Munkánk a városban egyre inkább ismertté és elismertté vált. Jó kapcsolatot alakítottunk ki az általános iskolákkal, ahol a gyermekvédelmi felelős pedagógusok referenciákkal, önkéntes munkával segítenek bennünket, mi pedig klubot működtetünk nekik, és programokkal segítjük szakmai fejlődésüket.

Alapítványunk fontos humán erőforrása az önkéntesek munkája, akik minden területen önzetlenül segítenek bennünket. Kezdettől fogva ellenszolgáltatás nélkül végzi munkáját kuratóriumunk is: Dr. Tóth Sándorné, Kulcsár Klára és Nagy Györgyné.

Minden forintot igyekszünk a rászorulók javára fordítani nyári táboroztatás, kirándulástámogatás, gyermekkarácsony, stb. formájában. Programjainkat részletesebben beszámolónk tartalmazza.