Beszámoló 2011

A beszámolót pdf formátumban, ide kattintva letöltheti.

Beszámoló

a Szegényeket Támogató Alapítvány,

a SZETA szociális területen és a gyermekvédelmi prevencióban

elvégzett tevékenységéről,

Az önként vállalt közfeladat-ellátáshoz nyújtott önkormányzati támogatás felhasználásáról

2011. január1-től 2011. december 31-ig

Az önkéntesség nemzetközi évében”

 

A SZETA ALAPÍTVÁNY közhasznú alapítvány, a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött Megállapodások alapján, valamint az alapítók, adományozóik szándéka szerint vállalta, hogy a Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén közreműködik a szociális krízishelyzet oldásában, a gyermekjóléti szolgáltatás prevenciós, észlelő jelzőrendszerének működtetésében, a hátrányok és az igazságtalanságok kompenzálásában.

Egy kuratóriumi elnök, 2 kurátor, könyvelő, egy részmunkaidős diplomás, titkárként, és az egyes szakterületekhez tartozó elhivatott önkéntesek: iskolai gyermekvédelmi felelősök, tanárok, nyugdíjasok, mintegy 80 önkéntes polgár kapcsolódik szép és nemes karitatív tevékenységhez, amelyet felügyelő bizottság, közhasznúsági jelentés és a média-rendszeres híradása révén a városi polgárok is felügyelhetnek.

Összegezve az elmúlt évet, a céltámogatás következtében 5-6000 krízishelyzetű polgárnak és ellátóiknak adott, közvetlen vagy közvetett mentális, szakmai segítséget, ellátást, a rászorulóknak krízissegélyt.

Mindezt térítésmentesen nyújtja az önkormányzati Megállapodások, az NCA és a partnerekkel elnyert pályázati céltámogatások, adományok felhasználásával.

Az önkéntesek, a kurátorok pénzbeli támogatást nem kapnak.

 

Pályázatok:

 

NCA:

- 2010. évi NCA pályázat folyamata 2011. május 31-ig / Elsz. 2011. június /

- 2011. évi NCA pályázat 437.000 Ft /2011. júniustól 2011. okt. 31-ig,

elszámolás 2011. október 31-ig/

Elszámolva.

 

Önkormányzati pályázatok:

 

1. „Civil Működési Alap”

2011. július 15. S/11-03859

160.000 Ft /teljesítés 2011. év, működésre, elszámolás 2012. III.1. Elszámolva.

 

2. „Társadalmi Felelősségvállalási Alap - Szociális és Esélyegyenlőségi Alprogram” „A krízises, kulcsos gyermekek esélyéért…” prevenciós foglalkoztatás a nyári szabad időben 2011. aug. 8-12-ig,

2011. július 15. S/11-03982

100.000 Ft /elszámolva 2011. okt. 11-ig/. Elszámolva.

 

 

 

3. Társadalmi Felelősségvállalási Alapon belül a Szociális és Esélyegyenlőségi Alprogram „ Élelemmel-értelemmel” adomány, tartós élelemre, 2011. szept. 30-ig

2011. július 22. S/11-03994

100.000 Ft /elszámolva 2011. október 19. Elszámolva.

 

4. Társadalmi Felelősségvállalás Alapon belül a Gyermek- és Ifjúságvédelem Alprogram terhére 2011. dec. 31-ig,

Gyermekekért 20 éve…” projekt /Gyermekvédelmi klub személyi költségek, működés, eszköz, egyéb… 2011. dec. 31-ig

2011. aug. 8., S/11-04433

150.000 Ft /elszámolás. 201. III.1-ig. Elszámolva.

 

5. Társadalmi Felelősségvállalási Alapon belül Gyermek- és Ifjúságvédelmi Alprogram

Esélyteremtés prevencióval iskolákban, óvodákban” című projekt:

személyi költségek, működés, egyéb költségekre 2011.dec. 31-ig

2011. aug. 8. S/11-04440

100.000 Ft /elszámolás 2011. március 1-ig. Elszámolva.

 

6. Társadalmi Felelősségvállalási Alapon belül a Szociális és Esélyegyenlőség Alprogram terhére

Krízis segély 2011. október, november, december, adományok juttatása II. szakasz”:

személyi költségekre, működésre, egyéb költségekre

2011. szeptember 28. S/11-05259

200.000 Ft /elszámolás 2012. III.1-ig. Elszámolva.

 

Támogatások:

Alba Kenyér kenyéradománya /a Krizis Központhoz irányítva/

OTP bank 1 millió forint

CIB Bank természetbeni adomány: karácsonyi rendezvényekhez műsor, dekoráció, szaloncukor, önkéntesség

3 kerékpár a Szociális Iroda ajándékaként az Esély-díjasnak és az alapítványnak

Étkezési utalványok, talált tárgyként a Szociális Iroda ajándékaként

6,5 millió forintnyi önkéntesség a cél megvalósításához.

Köszönet érte a kedvezményezettek nevében.

 

A cél szerinti költségeink szakmai indoklása

 

Gyermekvédelmi prevenció, adományközvetítés, szervezés a krízishelyzetűek megsegítéséhez

1. Iroda, foglalkoztató- előadó terem bérlete a szakellátás

A helyszínt biztosító A Szabadművelődés Házával együttműködési, terembérleti szerződésünk van, amelynek hitelesített másolatát mellékeltük.

2.Szintén mellékeltük a rész munkaidős titkárral kötött szerződésünket, aki a kapcsolattartásban, az adminisztrációban, a pénzügyi feladatok ellátásában közreműködik.

3. A szakszerű könyvelést a FOR-IN FAVOREM Szolgáltató és Tanácsadó Bt. végzi.

4. Honlapunkat a DataTrans internet szolgáltató szerkeszti, gondozza, ezzel is a nyilvánosságot, átláthatóságot biztosítva.

 

 

3. Célszerű kommunikációs költségek:

-posta költség, telefon költség az érintettek, támogatottak értesítése, amely a gépcsere pályázat elnyerésével komoly költséget jelentett a 2011-es esztendőben is.

-információs kártya, plakátok, összegező CD készítése, készíttetése a tájékoztatás hatékonyságának növeléséért

-meghívók, értesítések, szakmai anyagok, dokumentumok fénymásolása, készítése, ehhez fénymásoló patronok vásárlása

4. A rendszeres szolgáltatás, a gyermekvédelmi klub körülményeinek megfelelő, illó biztosítása, résztvevőinek vendéglátása, az előadók virággal történő köszöntése is része a 20 éves hagyományoknak, a hatékony működtetésnek, a jó kapcsolatok építésének.

5. Önkéntességgel, adományközvetítéssel az alapítói cél megvalósításáért:

Az intézményekben a gyermek közösségeknek, a klubban nyújtott prevenciós szakmai ellátás, az előadóinknak számlázott költségét itt számoljuk el, mert ez a tevékenység az áldozattá válás megelőzéséért, az elszegényedés kezeléséért történik.

Önkénteseinknek részére 2011 szeptemberének tanévnyitó klub foglalkozásán köszönetképp egy-egy szál virágot, egy „Emléklapot”, 20 év CD-t, decemberben Csengőszó-díjat adtunk.

A 2011. januári átutalással a Fehérvár Angyalai pályázatban 200.000 Ft-nyi Média Mark ajándékutalvánnyal járultunk hozzá az önkormányzati és civil kezdeményezéshez.

Az emlékképp nyújtott juttatás nem érte el még személyenként az 1000 Ft-ot sem, az általuk adott önkéntesség hozzávetőleg 6,5 millió forintnyit tett a 160.000 Ft-nyi önkormányzati támogatás mellé.

Megjegyezzük, hogy az előző évben 6,5 milliónyi állami támogatással háztartási gépcserét pályáztunk, valósítottunk meg a munkanélküliek számára.

Ehhez 650.000 Ft állami visszatérítendő támogatás még napjainkban sem érkezett meg az alapítványunkhoz, annak ellenére, hogy minden korrekciós kérést elvégeztünk.

Az adománygyűjtés, szervezés folyamatában, partner kapcsolatok megbeszélésein juttatott ásványvíz, édesség, pogácsa is a célok megvalósítását szolgálta.

Az arányok láttatására az önkéntesek által nyújtott segítés forintosított kalkulációját, a „Szociális Háló” tagjaként, eljuttattuk az önkormányzatunk képviselőihez.

A 2011-es szakmai programunk, a kapcsolattartás dokumentumainak irodai elhelyezése, a fotótárból kiemelt példáink érzékeltessék azt a komoly, felelős munkát, amely évtizedek óta gyermekvédelmünk prevenciójában történik.

 

Szakmai, prevenciós tevékenységünkről részletezőbben:

 

  • Havonta gyermekvédelmi klubot működtetünk az iskolai és óvodai gyermek-védelem megerősítéséért.

Szakmai előadásokkal, amely a törvények, jogszabályok gyakorlati értelmezésén túl célozza a szakszerű ellátást, kapcsolat-építő, segítő tevékenységet is ellát.

A mellékelt szakmai program jelzi, hogy ebben az esztendőben az óvónők és az iskolai gyermekvédelmi felelősök számára rendszeresen szerveztünk előadásokat, konzultációt.

Indokolta ezt az a tényt, hogy az általános pedagógus-képzés csak jelzésszerűen készíti fel a tanítókat a gyakorlatra, az újszerű technikákra a kríziskezelésben.

A klubban jogértelmezés, esetmegbeszélések folynak, amelyeknek mentora az önkormányzati Szociális Iroda vezetője és munkatársai, így az ellátás teljesen szakszerű és informatív.

A prevenció a gyermekvédelemben közfeladat-átvállalásban az évtizedek óta hatékonyan működő tevékenység referenciájával, szakértők, sokoldalúan képzett, szociálisan érzékeny pedagógusok együttműködésével folytatódik.

 

 

A változó jogszabályok értelmezése, gyakorlati kezelésének konzultációja havi rendszerességgel történik. Telefonos elérhetőséggel bármikor megtalálnak intézményi kollégáink, rászorulóink.

Ehhez kapcsolódik a gyermekek, pedagógusok igény szerinti tréningje, amely a személyiség fejlesztést, szocializációt, a mediációs, mentálhigiénés programokat is szakszerűen biztosít közvetítésünkkel.

A terepen élők, önkénteseink, gyermekvédelmi felelőseink hitelessége, érintettsége az adományozás összehangolásában, igazságosságában nélkülözhetetlen.

Tevékenységüket nem kötelezi a munkakörük, ezért amit tesznek az adományozás, közös programjaink szintjén, az elköteleződésükkel, hivatástudatukkal, felénk irányuló több évtizedes, hatékony együttműködésünkben elnyert bizalmukat, igényüket jelzi.

Összehangoló, elfogadott katalizátor ebben a tevékenységben az önkormányzat Szociális Irodája.

A klub szakmai mentora Kincses Zsolt Dávid irodavezető, aki tanácsaival, előadásaival, munkatársai közreműködésével ellátottá, szakszerűvé teszi az alapintézményekben folyó gyermekvédelmet.

 

Gyermekvédelmi klub

2011. január 26.

A tankötelezettség mulasztásával, az iskoláztatási támogatás folyósításának felfüggesztésével és természetben történő nyújtásával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések elméleti és gyakorlati tapasztalatai, a jegyzői gyámhatósági tevékenységgel összefüggésben.

Előadó: Kincses Zsolt Dávid

szociálpedagógus, szociális szakigazgatás-szervező, igazgatásszervező

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály

Szociális ellátási és Gyermekvédelmi Irodájának vezetője

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály

Szociális ellátási és Gyermekvédelmi Iroda munkatársai

2011. február 23.

A tankötelezettség mulasztásával, az iskoláztatási támogatás folyósításának felfüggesztésével és természetben történő nyújtásával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések elméleti és gyakorlati tapasztalatai, a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ tevékenységgel összefüggésben.

Előadó: Szokoli Erzsébet, intézményvezető

Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ

2011. március 30.

A tankötelezettség mulasztásának kettős iránya.

A közoktatási törvényben meghatározott kötelezettségek megszegése szabálysértés jogi környezete, elmélete és gyakorlata.

Előadó: Werger Éva

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály

Szabálysértési és Igazgatási Iroda vezetője

Aktualitások a szociális és gyermekvédelmi helyi ellátórendszerben.

Előadó: Kincses Zsolt Dávid

szociálpedagógus, szociális szakigazgatás-szervező, igazgatásszervező

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály

Szociális ellátási és Gyermekvédelmi Irodájának vezetője

 

 

 

2011. április 27.

Szakmai kerekasztal: partnerekkel, adományozókkal konzultáció

2011. május 25.

Bemutatkozik a Frím Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon

Előadó: Rábai Ildikó, intézményvezető és munkatársai

2011. június, július, augusztus hónapokban – a nyári szünet időtartama alatt –

szükség szerint

előzetes egyeztetést követően

szakmai konzultáció

Kincses Zsolt Dáviddal, a Gyermekvédelmi Klub szakmai vezetőjével, mentorával.

2011. szeptember 28.

Esély hónap”

A Székesfehérváron működő, az esélyegyenlőség kiszélesítésében tevékenykedő társadalmi szervezetek bemutatkozása; „Esély-díj” átadás, önkéntesek, alapítók a „20 éves SZETA-nál.

2011. október 26.

A gyámügyi igazgatás rendszere.

Bemutatkozik Székesfehérvár Megyei Jogú Város Gyámhivatala.

Előadó: Bachné Faják Valéria

hivatalvezető és munkatársai

Bemutatkozik a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala.

Előadó: Takács Jánosné dr.

hivatalvezető és munkatársai

2011. november 30.

Szakmai kerekasztal:

Partnerek, adományozók

A Családok karácsonya előkészítése

2011. december hónap kijelölt napja

SZETA KARÁCSONY, Csengőszó-díj átadása

 

Érthető, hogy a meglevő szakmai és pénzügyi irányítás nem vállalhatja fel az egyre súlyosbodó terhek összetett napi gondjait, azok kezelését.

A gyermekvédelem terén az áldozattá válás megakadályozásáért végzett jelzőrendszeri igény következtében szerveződik évtizedek óta a nyári szabadidős program is, a tábor, a közös akciók, adománygyűjtések, a „Szociális Hálóban” aktív együttműködés, a pályázás is.

Ismeretes, hogy a megvalósult programok, amelyek általánosan eligazítóak, a hivatali teendőktől sok energiát, időt vesznek el.

Ezért is nélkülözhetetlenek a tevékenységükkel a több évtizede segítő, személyes kapcsolataikkal, motiváltságukkal együttműködő civil szervezetek, azok harmonikus együttgondolkodása.

A szervezett programokról olvashatnak a Székesfehérvár honlapon, a Web oldalunkon, a Fejér megyei Hírlapban is.

Képeket helyezettünk el a nyilvánosság számára a honlapunkon és annak a Képcsarnokában.

Köszönetünkben, a médián keresztül a támogatókat is megneveztük.

  • A célok mentén hetente fogadóórát tartunk, a kérelmezőket a kuratórium segíti.

Szerdánként 10-12 óráig a Szabadművelődés Háza SZETA irodájában, a gyermekvédelmi klubfoglalkozások előtt és után 1 órával tanácsadást, fogadóórát tartunk.

 

 

 

Szervezőt, Nyikos Bianka kommunikáció szakot végzett részmunkaidős munkatársat alkalmazzuk a folyamatos minőség, körültekintő alaposság érdekében. Ő másodállásban elvégzi az irodai tevékenységet: az alapítványhoz beérkező leveleket, kéréseket a kuratóriumhoz továbbítja, a döntésekhez szükséges ajánlásokat, referenciákat beszerzi. Kapcsolatot tart a kérelmezőkkel, a támogatások lehetséges formáit a kuratórium döntése alapján alkalmazza.

Szervezi a gyermekvédelmi klubba az előadókat és a tagokat.

Segít a pályázatok kivitelezésében, az alapítvány tevékenységének megvalósításában: kapcsolatot tart a könyvelővel, bankunkkal, rendezi költségeinket, adományainkat.

/A szakszerű könyvelést a FOR-IN FAVOREM Szolgáltató és Tanácsadó Bt. végzi.

Honlapunkat a Data Trans internet szolgáltató szerkeszti./

  • Soha ilyen mennyiségű, értékű adományt nem pályáztunk, közvetítünk, osztot-

tunk, mint az elmúlt esztendőkben. Ennek ügyintézése ebben az esztendőben is folytatódott.

Az önkormányzati felhívás, amely a nagy cégeket is a társadalmi felelősség vállalására szólította, segítette a közvetítő-karitatív munkánkat.

A civil szervezetekkel történő együttműködésünk révén a támogatottaink köre is bővült.

A Szociális Hálóban” együttműködve segítjük továbbra is a rászorulókat.

A alapítói szándék szerint mindezt a székesfehérvári hátrányos helyzetűekért tehettük.

Köszönet az együttműködő intézményeknek, cégeknek.

 

További adományainkról, lehetőségeinkről:

-Az 1 % személyi jövedelem-adóból 2011-ben 256.000 Ft-nyi összeget osztunk szét krízis segélyként 2011. szeptember 1-ig, amely iskolákba, óvodákba kerül elsősorban a gyermekek élelmezéséhez.

-Esély-díjat alapítottunk, amely folyamatos adomány, havonta 1 kiváló veszélyeztetett gyermeké, akik összesen 18.000 Ft-nyi támogatást vehett át iskolai dokumentumok, ajánlás alapján.

-Térítés mentes nyári táborunkban 45 hátrányos helyzetű gyermek kapott testi-lelki-szellemi táplálékot, élményt az új tanévhez.

Köszönet érte a szervező gyermekvédelmi felelős pedagógusoknak, a megvalósulásért Varga Magdolnának, Borsosné Császár Margitnak, 2 főiskolai hallgatónak és az adományozóknak:

Boda János étteremvezetőnek, csapatának, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat polgármesterének, bizottságainak, alapítványunk önkénteseinek, Lantainé Rózsa Máriának, Lőrinczné Erikának, Vadovics Gyuláné Irénkének.

-2011. december 10-én az önkormányzat finanszírozásával osztottunk élelmet, játékot 560 személynek gyermekvédelmi felelőseinkkel, civil partnereink együttműködésével.

Köszönetünket fejezzük ki az önkormányzatunk polgármesterének, képviselőinek, akik példamutatóan hozták el személyes ajándékaikat a rászorulóknak: játékot, gyümölcsöt.

A közös karácsonyunk a Civil Házban, az ajándékműsor, a sok édesség, a rászoruló kis iskolások óvodások, szülők, partner családok igazi szívmelengető ünnepe volt.

-„Csengőszó-díjunkat”, amely alapítói szándékkal 10 éves szép hagyomány, szakmai köszönet, elismerés, városunk önkormányzata nevében Dr Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok adta át

 

Borsosné CsászárMargit óvodapedagógusnak.

 

 

 

A Smart Grant Alapítvány lelkes közreműködésével 26 intézmény: óvoda, iskola rászoruló családjai részére nyújthattunk fényt, szeretetet: műsort, Mikulásszobai meglepetést.

Alapítványunkat a CIB Bank is támogatta, ezért zenés-szórakoztató műsor tette emlékezetessé a programot.

Köszönjük a közreműködő gyermekvédelmi felelősök, partnerek, valamint SZETA önkénteseink:

Vadovics Gyuláné, Lantai Mária, Cserta Gábor segítségét ezen a 560 családot érintő 2 előadásos rendezvényen.

Kapcsolódtak a Felügyelő Bizottságunkból Cserta Gáborné és titkárunk, Nyikos Bianka is.

-Adomány, élelem, került a napi kenyérjuttatás mellé a Krízisközponti vacsoráztatáshoz is. Önkénteseink áldozata a hajléktalan vacsoráztatásnál 5 hónapon át tart a téli időszakban.

Köszönjük Baloghné Mária, Bucsi Anna, Lukács Andrea, Sági Vilmosné, Takács Istvánné segítségét.

Vezetőjük, szervezőjük: Radetzky Jenőné, a SZETA alapítója.

-Ehhez és a napi ellátáshoz az Alba Kenyér 360.000 Ft értékben juttatott kenyeret az alapítványunkon keresztül a Krízis Központba.

-A SZETA hagyományos „mézeskalács-adománya” a 2011 adventjében is a karácsonyfa alá kerülhetett a szociális intézményekhez, nagy örömünkre.

Köszönet érte önkénteseinknek, akik készítik, csomagolják, szállítják a mézeseket.

A SZETA alapítói, kézművesei kedveskednek így évek óta a magányosság, elesettség oldásáért a szeretet jegyében:

Boda Jánosné, Lantainé Rózsa Marika, Lukács Andrea, Márvány Beáta, Radetzky Jenőné, Sági Vilmosné, Varga Magdolna, Zalka Éva, Marxné Gréti, Cserta Gáborné, Antal Éva

Mellékeljük a támogatott intézmények listáját.

A jövőről

folytatódik a SZETA prevenciós tevékenysége, a hagyományos programokat, a közvetett és közvetlen segítést a krízis helyzetbe került családoknál.

Fiatal, tettre kész, új kuratórium lép az eddigiek helyére, új hangsúlyokat, arculatot adva a 20 éve működő alapítványnak.

Elnökséget Kottyán Krisztina veszi át, aki 1 éve kurátor és a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa. Helyet kapnak a kuratóriumban a partner civil egyesületek önkéntesei is.

A „szociális civil hálóban” együttműködve, pályáznak, teremtenek forrást a város rászorulóinak.

Köszönjük az önkormányzat értő együttgondolkodását, a média közreműködését, a ”Kerekasztal” beszélgetéseket, a „Jó reggelt Fehérvár” a Híradó, a sajtó érdeklődő figyelmét, 2011-ben is a a rendszeres tájékoztatást szinte minden jelentős eseményünkről: az „Esély-díjasokról, a nyári táborunkról a gyermekvédelemről, aszakmai munkáról, a segélyezés lehetőségeiről, a szociális partnerek összefogásáról, a civil hálóról, a közös karácsonyról.

A továbbiakban is rendszeresen adunk tájékoztatást a szervezett programokról a Székesfehérvár honlapon, a Web oldalunkon, a Fejér megyei Hírlapban, a helyi rádióban, televízióban.

Képeket, információt helyeztettünk, helyeztetünk el a nyilvánosság számára a:

www. szeta-szfvar.hu honlapunkon és annak Képcsarnokában, Hírekben.

A Beszámoló rovatunkban a támogatókat, együttműködőket is megnevezzük.

A továbbiakban is kérjük és megköszönjük az Önkormányzatunk támogatását Bizottságaik, Irodáik együttműködő segítségét, a Közgyűlés valamennyi képviselőjének, a jó szándékú, segítőkész polgároknak, önkénteseknek az együttműködését.

 

A beszámolót pdf formátumban, ide kattintva letöltheti.